A Magyar Közlönyben megjelent, hogy mégsem kell útdíjat fizetni az Abony és Törökszentmiklós között a közlekedőknek. A már megváltott matricák visszaválthatók. A kormány idén fizetőssé tett több új utat, köztük az M4-es autópálya Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszát, ezzel együtt pedig bevezette a Jász-Nagykun-Szolnok megyei matricát. Ezt azonban február 17-én este megjelent Magyar Közlöny szerint visszavonták. A térítési díj ellenében igénybe vehető pályák között péntektől nem szerepel Jász-Nagykun-Szolnok megye. Ez egy 23 kilométeres szakasz az M4-es autópálya 94-es és 117-es kilométere között, ami Abonyt köti össze Törökszentmiklóssal. Nem éri kár azokat az autósokat, akik esetleg megvették ezt a megyei matricát, ugyanis a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az árát 2022. december 31-ig ügyintézési díj felszámítása nélkül visszatéríti, vagy a vásárlóval egyedi megállapodás alapján elszámol. forrás:
Információink szerint annyira meglepte az ingázókat az M4-es Abonytól számított fizetős útszakaszának híre, hogy kiderült: sokan azzal sincsenek tisztában milyen matricával melyik útvonalon közlekedhetnek és meddig. (Példaként említenénk: A megyei területre vásárolt matrica érvényes az adott megye autópályáira (ha van), illetve díjköteles autóútjaira is egyaránt. Azaz az adott megye minden díjköteles útszakaszára. )
Mint minden évben, 2022-ben is változnak a fizetős autópálya-szakaszok, és az árak is tovább emelkednek 2022 január elsejétől. A Kormány rendelete alapján fizetőssé válik a az M4-es autóút Abony és Törökszentmiklós-nyugat közötti szakasza, az M30-as autópálya Miskolc-észak és Tornyosnémeti közötti szakasza (az M30-as autópálya Miskolcot elkerülő szakasza továbbra is díjmentes), az M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Keszthely-Fenékpuszta közötti szakasza, és az M85-ös autóút Sopron-kelet és Sopron-észak közötti szakasza. A díjköteles útszakaszokat kizárólag érvényes úthasználati jogosultság birtokában lehet igénybe venni, azaz a felhajtás előtt gondoskodni kell az e-matrica beszerzéséről. Az érvényességi időtartamon belüli vásárlás esetén az érvényesség kezdete minden esetben a vásárlás időpontja (nap/óra/perc). Azoknak a jóhiszemű úthasználóknak, akik tévedésből hajtottak fel a díjköteles úthálózatra, a felhajtástól számítva maximum 60 perc áll rendelkezésükre, hogy megvásárolják úthasználati jogosultságukat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetés Szolgáltató Zrt.