Ha nem személyesen veszi át a területi jegyet akkor otthon kell nyomtatni, ezen esetben felel ő ss é get nem v á llalunk
Tudomásul veszem, hogy a horgászati tevékenység a megrendelt horgászjegy átvételét követően kezdhető meg kizárólag. Nyilatkozom, hogy a helyi horgászrendet megismertem. Nyilatkozom, hogy C&R jegy vásárlása esetén a 2020. évben 20 kg-nál kevesebb halat tartottam meg Szövetségi vízterületen. Megjegyzés
– A megfogott és megtartani kívánt őshonos halat (nem őshonos amurt is) a fogási naplóba, napijegyre azonnal be kell jegyezni 0, 5kg kerekítéssel (hónap, nap, óra, perc). Horgászat a beírást követően folytatható. Az egyéb halat a horgászat befejezésekor kell bejegyezni. – Szonár (halradar), etető hajó használata, valamint csónakból történő horgászat TILOS! – A horgásztavon kizárólag a már kialakított horgászhelyekről szabad horgászni, új horgászhely kialakítása, a meglévők bővítése, a parti növényzet irtása TILOS! – A horgász köteles magánál tartani fényképes igazolványt, a horgászigazolványát, állami jegyét, fogási naplóját, területi engedélyét, napijegyes horgász a befizetési bizonylatot és a napijegyét is. Ezeket köteles átadni az ellenőrzésre jogosult személynek, valamint köteles a haltartót kérésre bemutatni! – Vízparton járművel a tó körüli út és a víz közötti területen parkolni nem lehet. Úgy kell megállni, hogy az úton közlekedőket és a horgászokat a gépjármű ne zavarja. A volt szivattyútelep két oldalán lévő horgászhelynél a kerítés, tóval merőleges két oldalánál kell parkolni.
Figyelt kérdés Ifjúsági engedéllyel 1 vagy 2 bottal lehet horgászni egyszerre? 1/2 ammonitesnoname válasza: 1 bottal horgászhatsz, de az már lehet fenekezős is ellentétben a gyerekjeggyel... 2011. aug. 10. 18:06 Hasznos számodra ez a válasz? 2/2 anonim válasza: ammonitesnoname: Mohosz vizeken gyerekjeggyel lehet fenekezn, es akár pergetni is de csak egy horoggal. Magán kezelésü vizeken szokták ezt szabályozni, elkerülendő a nagy hal fogását, pedig..... 18:58 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2022, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Felhasználása előzetes egyeztetés alapján! 24 órás (3 botos) sport napijegy: 6500 Ft Területi engedély* 55 000 Ft 30 kg békés nemes hal (ponty, amur), vagy az annak az árában átszámolt hal. * A területi engedély feltételei azonosak a felnőtt halas napijegy feltételeivel Az árak visszavonásig érvényesek!
Amennyiben a horgászjegy igénylés során adateltérést, vagy egyéb problémát tapasztalunk, a kollégáink felveszik a kapcsolatot az állami horgászjegyet igénylő személlyel. Az állami horgászjegy on-line igénylésével a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége (9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz. ) gyűjtőegyesületében, a Sárvíz-Tavi Horgász Egyesületben lesz tag az igénylő horgász. A Sárvíz-tavi HE. hatályos Alapszabálya elérhető itt. Természetesen ez nem zárja ki az egyéb egyesületekbe történő belépést a jövőben. Az elektronikus megrendelés során megadott adatokat a Sárvíz-tavi HE. a 2018. május 20-án hatályba léptetett Adatvédelmi Szabályzata alapján kezeli. A megrendelt horgászjegy árát banki átutalással kell teljesíteni a Sárvíz-Tavi HE. 72100440-10061422-00000000 számú bankszámlaszámára. Kérjük az utalás megnevezés rovatába az engedélyt megrendelő horgász nevét és az igényelt horgászengedély típusát beírni szíveskedjék. (Pl: MINTA JÁNOS - 'Felnőtt állami engedély + "I" Éves megyei területi jegy') Az összeg beérkezése után az egyesület a megrendeléskor megadott postázási címre küldi az állami engedélyt a választott kézbesítési módnak megfelelően.
a). Időbeli érvényesség Az éves területi jegyek 2022. jan. 1-től 2023. 31-ig érvényesek. Turista állami horgászjeggyel rendelkezők részére kizárólag a turista 24 órás területi jegy adható ki, érvényességét a jegyen kell megjelölni 24 óra intervallumra. A heti területi jegyek 7 megjelölt, egymást követő naptári napra érvényesek. A napi jegyek (felnőtt, ifjúsági és turista) 24 óra időtartamra érvényesek. b). Területi érvényesség A területi jegyféleségek az alábbi horgászati vízterületeken érvényesek, kivéve Felnőtt mellékvízi és RDHSZ-Balaton jegyek: 1. Ráckevei (Soroksári) Duna-ág, a Kvassay zsiliptől a Tassi zsilipig a hozzátartozó mellékágakkal, holtágakkal és hókonyokkal (13-017-1-1), 2. Duna-Tisza csatorna, a kitorkolástól a Sári zsilipig (13-021-1-1), 3. Dunavölgyi főcsatorna Pest megyei szakasza és a mellékágak (13-019-1-1), 4. Északi Övcsatorna, beleértve a XXX, XXXI csatornák Pest megyei szakaszát (13-020-1-1), 5. Dömsödi Holt Duna-ág (13-016-1-1) 6. Somlyói csatorna (holtágon) (13-018-1-1) c).
Fogható (megtartható) halmennyiségek Általános Felnőtt éves területi jeggyel rendelkezők Napi darabszám korlátozás alá eső halfajokból naponta legfeljebb 5 db, de fajonként legfeljebb 3 db, a darabszám korlátozás alá nem tartozó őshonos halfajokból naponta legfeljebb 5 kg fogható. Napi darabszám korlátozás alá eső halból (amurt is beleértve) összesen maximum 60 kg megtartására jogosít. Napi darabszám korlátozása alá nem tartozó őshonos halból összesen maximum 60 kg megtartására jogosult. Ez a kvóta a jogszabályban meghatározott évi 100 db-os korlátozással együtt érvényes. Bojlis behúzós Felnőtt éves területi jeggyel rendelkezők: Napi darabszám korlátozás alá eső halfajokból naponta legfeljebb 3 db, de fajonként legfeljebb 2 db, a darabszám korlátozás alá nem tartozó őshonos halfajokból naponta legfeljebb 5 kg fogható. Napi darabszám korlátozás alá eső és korlátozás alá nem eső halból (amurt is beleértve) összesen maximum 60 kg megtartására jogosít. Ez a kvóta a jogszabályban meghatározott évi 100 db-os korlátozással együtt érvényes.