A kutyapuszi az egyik legvitatottabb dolog a gazdik körében. Amíg az egyik tábor ellenzi ezt a dolgot, addig a másik meg van róla győződve, hogy teljesen ártalmatlan, ha a kedvencünk arcon nyal minket. Most azonban egyszer és mindenkorra pontot tehetünk az ügy végére egy magyar orvosnak köszönhetően. Dr. Juhász Csaba állatorvos a Fem3 Café reggeli műsorban volt vendég a kedvencével, Lizával közösen. A doktorút elmondta, hogy nagyon kevés olyan betegség van, amit a kutya át tud nekünk adni egy puszival. Az emberi immunrendszer képes hozzászokni az állatokhoz, így egyre jobban immúnissá válunk a betegségekre. Juhász Csaba arra viszont felhívta a figyelmet, hogy ha esetleges harapásnál, vagy karmolásnál mindig szükséges megfelelően fertőtleníteni a sebet, így elkerülhetjük a fertőzés veszélyét. A teljes interjút itt tudjátok megnézni:
2020. szeptember 15. Milyen kis állat való egy gyermek mellé? Hol kezdődik a felelős állattartás? Milyen izgalmakat rejthet az állatorvosi pálya? Mire kell odafigyelnie a gazdiknak? Adásunkban sok-sok történetet hallhatunk, jó tanácsokat kaphatunk és több tévhitet is eloszlatunk. Vendégeink az állatoknak szentelik a mindennapjaikat, így betekintést nyerhetünk egy kicsit az ő hivatásukba is. De vajon ugyanolyan magabiztossággal megy be egy orvos a vadállathoz, mint a négylábú barátainkhoz? Mire specializálódik? Hogyan kommunikál egy állattal és miként a gazdikkal? Akikkel erről beszélgetünk: Dr. Varga József állatorvos, Dr. Juhász Csaba állatorvos, Dr. Sós Endre a Budapesti Állat- és Növénykert vezető állatorvosa és az urakhoz csatlakozik meglepetés-hölgyvendégünk is. A Ridikül keddi adásának címe: Kis kedvenceink gyógyítói A Ridikül korábbi adásait ezen a linken nézhetik vissza.
Csak akkor ajánlja az oltást, ha egy állatfaj esetében bizonyított, hogy embernek is képes átadni a koronavírust vagy egy esetleges mutációját. A tesztek viszont egyre nagyobb sebességgel haladnak, a San Diegó-i állatkertben már meg is kapták az orángutánok a kísérleti védőoltást. Balázs Andi, aki négy kutyával éli az életét, elmondta, hogy bármikor beoltatná négylábú kedvenceit, hiszen családtagnak számítanak. Hírlevél feliratkozás Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat! Feliratkozom a hírlevélre
1114 Budapest, Ulászló utca 42. Állatpatika Budán 11 kerületben. Állatpatika Budán a Kosztolányi Dezső térnél. Állatgyógyszertárban forgalmazunk: vényköteles állatgyógyszereket, állatvitaminokat, gyógyhatású készítményeket, gyógytápokat, gyógyhatású tápokat, állat gyógyászati eledeleket, állat gyógyhatású eledeleket, gyógysamponokat. Budai állatgyógyszertárban állatorvosi vények beváltása. Állatgyógyászati vényköteles termékek. Kínálunk: féregtelenítő paszta, féreghajtó tabletta, bolha nyakörv, bolha spot-on, kullancs nyakörv, kullancs spot-on, multivitaminok, immunerősítők, zöld-kagyló kivonat tabletta, zöld-kagyló kivonat por, csonterősítő tabletta, csonterősítő por, stb.
2018 horror filmek Állatkórház Juhmajka 100 tagú cigányzenekar 2020 ász Tamás állatkórház; NON-STOP állatkórház; állatkórház ügyelet; állatkórhvideojátékok online ázi bentlakás; Állatkórházi rendelés.